Országosan piacvezető a Retro Rádió 

A Kantar-Hoffmann 2018 utolsó negyedévének hallgatottsági kutatása alapján 15 év felettiek körében országosan piacvezető lett a Retro Rádió. 

A fővárosiak kedvence továbbra is a Rádió 1, a Balázséknak és az igazi mai slágereknek otthont adó hálózat népszerűsége kiemelkedő ugyanebben a korcsoportban Budapesten. 

 

A legfrissebb, 2018 decemberi hallgatottsági adatokból kiderült, hogy a tavaly júniusban indult országos Retro Rádió megtalálta a helyét a hazai rádiós palettán, és egyre népszerűbbé válik. Tavaly év végére, alig pár hónappal a start után a teljes mért korcsoportban a Retro Rádió lett a leghallgatottabb, legyőzve ezzel a másik, országos elérésű, zenét sugárzó adót, a Petőfi Rádiót is. Az országos elérésű adók közül a Retrot a 15 év felettiek közel 17%-a, hallgatja, megelőzve az országos közszolgálati adókat.

A kereskedelmileg kiemelten fontos 18-59-es korosztályban is a Retro a leghallgatottabb, a másik két országos sugárzású adó meg sem közelíti a 60-as, 70-es és 80-as évek legnépszerűbb slágereit játszó rádió hallgatóinak számát. 

A Retro a húszasok, harmincasok és negyvenesek körében is rendkívül népszerű. A 25-55 év közötti korosztály hallgatottsági adataiból kiderül, a Retro Rádiót 25%-kal többen hallgatják, mint a második helyezett Petőfit, így most már biztos, a Retro minden korosztály kedvenc adója.

A Rádió 1 hálózata, amely jelenleg közel 40 frekvencián hallható országszerte, hamarosan újabb két várossal – Tatabányával és Kaposvárral – bővül, így nemsokára az összes megyeszékhelyen elérhetőek lesznek Balázsék és az igazi mai slágerek. 

A rádiós hálózat népszerűsége töretlen, a legfrissebb hallgatottsági adatok szerint országszerte nagyon népszerű a Rádió 1 a fiatal felnőtt korosztály kedvenc rádiója, a 15-39 évesek körében továbbra is magasan vezet a Petőfivel és minden más konkurens adóval szemben.

A Rádió 1 a főváros leghallgatottabb rádiója a kereskedelmileg kiemelten fontos 15-59-es korcsoportba tartozó hallgatók körében is. A második helyen a Retro Rádió végzett 2018 utolsó időszakában, a Sláger FM pedig csak a negyedik a sorban a Music Fm után, közel fele annyi hallgatóval, mint amennyien az éllovas Rádió 1-et követik naponta.

Partnereink

 

Kapcsolat

Írjon nekünk:
hirdetes@mediatime.hu

1016 Budapest, Hegyalja út 7-13.

+36204500550